A megújuló város

 

Pécsiség mindenkor

BEIKTATÁS ÓTA ELTELT IDŐ


691 nap 15 óra 8 perc 2 másodperc

elért eredményeink.

Eltöröltük a rabszolgatörvényt
Nemet mondtunk az atomtemetőre és az uránbányára
Létrehoztuk a Gazdaságfejlesztési Főosztályt
Hazacsábítottuk a pécsi szakembereket
Megújult a Tüke Kártya
Jelentős spórolást értünk el, feleannyit költenek ügyvédi díjakra a pécsi önkormányzat cégei
Sikerült Pécsen tartani a thyssenkrupp beruházást
Népszerű és sikeres a “Pécs NYITVA” kampány
Sikerült újraindítani a naperőmű-projekteket!
„Kiss & go” rendszerű parkolóhelyeket alakítottunk ki
Megalakult a Művészeti Tanács
Megkezdte működését a Pécs-Kelet Közbiztonsági Centrum
Helyzetbe hozzuk a helyi cégeket, elindítjuk a HŰSÉGPROGRAMOT
Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére

Eltöröltük a rabszolgatörvényt


A választási kampányban ígéretet tettünk arra, hogy megválasztásunk esetén a rabszolgatörvény helyi érvénytelenítésével kezdjük a munkát az új közgyűlésben, melyet az alakuló ülésen a Mindenki Pécsért frakciók képviselőivel megszavaztunk, ezért a továbbiakban nem alkalmazhatják a pécsi önkormányzati cégek a rabszolgatörvényt.
Ahogy ebben az esetben, úgy a későbbiek során is ki fogunk állni a pécsi munkavállalók érdekei mellett.


Eltöröltük a rabszolgatörvényt

Nemet mondtunk az atomtemetőre és az uránbányára


A 2019. december 10-ei közgyűlésen a Mindenki Pécsér frakciók képviselői megszavazták azt a határozatot, melyben kiállunk a bodai atomtemető és a mecseki uránbányát megnyitása ellen.
Nem támogatunk olyan intézkedéseket, melyek a pécsiek egészségét veszélyezteti. Sok esetben láthattuk, hogy egy atomtemető megépítése milyen hatással volt egy-egy településre, hogyan sodorta azokat nehéz helyzetbe.

Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy Pécsett és Pécs közelébe ne épüljön atomtemető, valamint ne nyissák újra az uránbányát. Ha kell, akkor a végsőkig is el fogunk menni!


Nemet mondtunk az atomtemetőre és az uránbányára

Létrehoztuk a Gazdaságfejlesztési Főosztályt


A polgármesteri választási programban kiemelt helyen szerepel Pécs gazdaságának fellendítése, ugyanis a város gazdasági helyzete az alapja mindennek.

A városmarketing, a befektetésösztönzés és a turizmusfejlesztés céljából a 2019. november 11-ei közgyűlésen megszavaztuk a Gazdaságfejlesztési Főosztály létrehozását, melynek feladata lesz a befektetők hathatós támogatása mellett a megyei és városi marketingtevékenységek összehangolása, ideértve a tervezés és végrehajtás teljes folyamatát, valamint ugyanez a tevékenység a turisztikai fejlesztések terén.

A jövőben ebben a szervezetben valósulnak meg a befektetők felé tett korábbi konkrét vállalásaink.

A fő cél, hogy nagy volumenű beruházások és nemzetközi jelentőségű rendezvények valósuljanak meg Pécsett.

Létrehoztuk a Gazdaságfejlesztési Főosztályt

Hazacsábítottuk a pécsi szakembereket


A választási kampányban arra tettünk vállalást, hogy megválasztásunk esetén szemléletet váltunk és ambiciózus szakértők fogják vezetni a városi cégeket. Ennek érdekében szavazta meg a közgyűlés az alábbi szakembereket a városi cégek élére.

A 2019. decemberi közgyűlésen több önkormányzati cég élére is új vezetőt neveztünk ki:

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatói székébe Máté János került, egy vérbeli veterán tüke sportszakember, aki sportvezetőként 30 éven keresztül erősítette a PVSK-t.

Ám igyekeztünk pécsi kötődésű, de egy ideje másutt dolgozó szakembereket is hazacsábítani:

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-t Szabó Szilárd vezeti majd, aki a NEO Property Services Zrt.-nél, illetve jogelődjénél a Strabag Property And Facility Services Zrt.-nél dolgozott a tanulmányai befejezése óta, ahol a hosszú évek során, a ranglétrát végigjárva jutott el odáig, hogy a cég műszaki igazgatója lett. Az utóbbi években vezetői beosztása miatt már Budapesten kellett elvégeznie a munkáját, de ő nem tudott elszakadni Pécstől, ezért a hétköznapokat a fővárosban töltötte, a hétvégéket pedig itthon a családjával.

A BIOKOM Nonprofit Kft. vezetését Genczler Istvánra bíztuk, aki 2015-ig több vezető pozíciót is betöltött a pécsi városüzemeltetési cégnél, ám évek óta a kaposvári vízművet vezette.

Hazacsábítottuk a pécsi szakembereket

Megújult a Tüke Kártya


Az új évadra a korábbi kártyatulajdonosok tapasztalatai és véleményei alapján fejlesztettük a Tüke Kártyát, így 2020/2021-re eszközöltünk néhány változtatást:

Ezentúl a kártya érvényessége a mindenkori kiváltás napjától számítva egy év, így mindenkinek sokkal jobban megéri igényelni a számos kedvezménnyel járó Tüke Kártyát.

Minden állandó, vagy ideiglenes magyarországi lakcímmel rendelkező lakos kiválthatja a Tüke Kártyát, így azok sem maradnak le a kedvezményekről, akiknek nincs pécsi lakcíme, de itt dolgoznak, tanulnak, nyaralnak.

Az elfogadóhelyek száma immár megközelíti a 600-at.

Látogasson el a megújult Tüke Kártya hivatalos weboldalára.

Megújult a Tüke Kártya

Jelentős spórolást értünk el, feleannyit költenek ügyvédi díjakra a pécsi önkormányzat cégei


Jelentős spórolást értünk el, ugyanis nagyjából feleannyit költenek ügyvédi díjakra a pécsi önkormányzat cégei, mint az előző városvezetés idején.

A tavaly őszi hivatalba lépés után kezdeményeztük az önkormányzat, annak intézményei és az önkormányzat tulajdonában álló cégek átvilágítását. Ennek hála már több visszás ügyben is feljelentést tettünk, valamint az is kiderült, hogy az előző önkormányzati ciklusban 1,3 milliárd forintot fizettek ki ügyvédi megbízásokra, ami irreálisan magas.

Ezért változtattunk a korábbi évek gyakorlatán és új szempontrendszert vezettünk be, így nagyjából az ügyvédi díjak ötven százalékát megtakarítja az önkormányzat.

Bővebben olvasna az ügyvédi díjakról, megteheti ITT.

Jelentős spórolást értünk el, feleannyit költenek ügyvédi díjakra a pécsi önkormányzat cégei

Sikerült Pécsen tartani a thyssenkrupp beruházást


Mint ismert, a thyssenkrupp tervei szerint 2021-ben indította volna el pécsi, motorkomponenseket gyártó üzemét. Az autóipar múlt évi visszaesése, majd a koronavírus okozta általános gazdasági visszaesés nem kímélte az ágazatot. A nagy múltú német vállalatnak is újra kellett értékelnie a fejlesztés ütemét.

Pécs önkormányzata az elmúlt időszakban mindent megtett annak érdekében, hogy a városban tervezett beruházások a nehézségek ellenére is megvalósuljanak, és ezen belül is kiemelt projektként kezeli a thyssenkrupp fejlesztését. A vállalat és a város vezetése több körben egyeztetett, jó néhány tárgyaláson képviseltük a pécsiek érdekeit. Ezek eredménye, hogy bár 1,5-2 éves késéssel, de sikerült Pécsen tartani a beruházást és a thyssenkrupp hosszú távon is számol a pécsi fejlesztéssel. Ezt jelzi a vállalat beruházási terület növelésével kapcsolatos igénye is.

További részletek a beruházásról:
https://www.pecsma.hu/top/masfel-ket-evvel-kesobb-epulhet-meg-a-thyssenkrupp-pecsi-gyara/

Sikerült Pécsen tartani a thyssenkrupp beruházást

Népszerű és sikeres a “Pécs NYITVA” kampány


A pécsi önkormányzat rendhagyó kampányt indított július 1-én, melynek célja, hogy a járványidőszak után támogassák a város turizmusának újraindítását és egyben erősítsék Pécs turisztikai forgalmát.

A Pécs NYITVA kampányhoz egyből sok népszerű pécsi vendéglátó- és szálláshely csatlakozott is különböző kedvezményes szolgáltatásokkal. Bár külföldi turistákkal jóval kevesebbel találkozhattunk, mint korábban, viszont a belföldről érkezők kompenzálták a kiesést.

A partnerek véleményeit a “Pécs NYITVA” kampányról elolvashatja ITT.

Népszerű és sikeres a “Pécs NYITVA” kampány

Sikerült újraindítani a naperőmű-projekteket!


Hosszú szakmai egyeztetést követően elfogadták Pécs álláspontját a naperőmű-projektek kapcsán!

Az elmúlt hónapokban több szakértő és városi szakember kitartó munkájának köszönhetően egy új szakmai javaslat született, melyet véleményezésre megküldtünk a projekt támogatását biztosító minisztériumnak.

A minisztérium válasza, a Pécs által kidolgozott javaslatot szakmailag elfogadhatónak ítélte, és ezek alapján a projekt 100 százalékos támogatása biztosítottá vált. A projektek megvalósítása tehát újraindulhat, és nincs szükség több százmillió forint forráskiegészítésre.

A naperőmű-projektekről itt olvashat bővebben.

 

Sikerült újraindítani a naperőmű-projekteket!

„Kiss & go” rendszerű parkolóhelyeket alakítottunk ki


Nemcsak milliárdos beruházások árán lehet okos megoldásokkal segíteni a parkolást.

Pécsett két belvárosi iskolánál is „kiss & go” rendszerű parkolóhelyeket alakítottunk ki. Amint azt a rendszer neve is jelzi: a megoldás lényege, hogy a gyerekek az autónál tudnak elbúcsúzni szüleiktől, így gyorsan felszabadul az adott parkolóhely. A gyerekek biztonságosan meg tudják közelíteni az intézményt. Annak érdekében, hogy a rossz idő se jelentsen akadályt, ahol kellett, kavicságyat alakított ki a Biokom NKft. a parkolók és a járda között.

„Kiss & go” rendszerű parkolóhelyeket alakítottunk ki

Megalakult a Művészeti Tanács


A pécsi képviselő-testület egyhangú szavazással megválasztotta az újonnan felálló Művészeti Tanács tagjait. A kilencfős testület feladata az lesz, hogy a pécsi kulturális élet szereplőivel egyeztetve kidolgozza és a gyakorlatba átültesse Pécs hosszú távú kulturális stratégiáját.

A Művészeti Tanács tagjai:

Horváth Zsolt (a Pannon Filharmonikusok Nonprofit Kft. igazgatója)
Beck Zoltán (a 30Y frontembere)
P. Müller Péter (a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a színháztudományok elismert kutatója)
Ágoston Zoltán (kritikus, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője)
Szatyor Győző (Kós Károly-díjas népi iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja)
Pinczehelyi Sándor ( képzőművész, Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja)
Dévényi Sándor (a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja)
Petrányi Zsolt (művészettörténész, s Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti galéria osztályvezetője, a Műcsarnok korábbi főigazgatója)
Lakner Tamás (Liszt Ferenc-díjas ének-zene tanár, karvezető tanár, a Bartók Béla férfikar vezetője, egyetemi tanár)

A Művészeti Tanács üléseinek állandó meghívottjai lesznek a Pécsi Tudományegyetem Művészeti, Műszaki és Informatikai, valamint Bölcsészettudományi Kar, illetve a katolikus, a református és az evangélikus egyház, továbbá a zsidó hitközség képviselői is.

A testület tagjai tevékenységük ellátásáért díjazásban nem részesülnek.

Megalakult a Művészeti Tanács

Megkezdte működését a Pécs-Kelet Közbiztonsági Centrum


Az előzetesen meghirdetett városvezetői programunknak megfelelően tavaly tavasszal elfogadtuk a város közbiztonsági cselekvési tervét, ennek része volt egy közbiztonsági centrum kialakítása.
Mivel a statisztikák alapján Pécs keleti városrészében a legtöbb a bűnügy, ezért az integrált, országosan is egyedülálló központot végül Meszesen alakítottuk ki. Ennek célja az, hogy a rendvédelmi szervek jelenléte összehangolt és folyamatos legyen a környéken, mert ezzel javulhat a közbiztonság a városrészben.
Fontos küldetése a centrumnak, hogy a környéken élők helyben tudják jelezni panaszaikat a rendvédelmi szerveknek, így azok gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni.
További információk, képek az új Közbiztonsági Centrumról ebben a cikkben láthatóak.

Megkezdte működését a Pécs-Kelet Közbiztonsági Centrum

Helyzetbe hozzuk a helyi cégeket, elindítjuk a HŰSÉGPROGRAMOT


 

Pécs önkormányzatának fontos célja, hogy a kormányzati lépésekkel harmonizáló módon minél több állami és Európai Uniós támogatáshoz juthassanak hozzá a helyi cégek. A városvezetés útjára indítja a választási programban is szereplő hűségprogramját, első lépésként kedvezményes csarnoképítési lehetőséghez juttatva a helyi KKV-kat.

A város önkormányzata pécsi kis- és középvállalkozások jelzése alapján dolgozott ki megoldást arra, hogy ők is hozzáférjenek előkészített, telekadótól és építményadótól mentesen elérhető ipari telkekhez. Ezeket a kedvezményeket ma csak az ipari parkok biztosítják, és eddig elsősorban nemzetközi befektetők számára voltak elérhetők. Ezen változtatott most a város vezetése.

Pécs város vezetése eltökélt abban, hogy a választási programban is ígért, helyi vállalkozásoknak szánt hűségprogramját véghez vigye, és az új befektetők idecsábítása mellett helyzetbe hozza a jó ideje helyben működő cégeket is. A pécsi KKV-kat segítő mostani döntés ennek a hűségprogramnak az első lépése.

Bővebben a hűségprogramról itt olvashat.

 

Helyzetbe hozzuk a helyi cégeket, elindítjuk a HŰSÉGPROGRAMOT

Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére


 

Japán befektetők érkeznek a Déli Ipari Parkba, ahol a SEIREN vállalatcsoport 23 hektáros területen egy textilipari üzemet létesít. Az első ütem a tervek szerint 2022-ig készül el és mintegy 200 pécsinek ad majd munkát, de már most tervezik a gyár bővítését. A három kontinens kilenc országában érdekelt japán holding érkezésével Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére, a jelentős beszállítói hálózatokban érdekelt cégcsoport további befektetéseket vonzhat a városba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten jelentette be, hogy a japán SEIREN vállalatcsoport gyárat létesít Pécsett. A hat iparágban érdekelt holding 15 milliárd forintos beruházással textilipari üzemet épít a baranyai megyeszékhelyen. Az 1889-ben alapított SEIREN vállaltcsoport termelőegységeket működtet Japánban, Kínában, Thaiföldön, Indonéziában, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Brazíliában és Franciaországban is, Pécsre tervezett gyára a második lesz Európában.

– Büszke vagyok arra, hogy Pécs erős nemzetközi versenyben, több közép-európai helyszínt is megelőzve lett a tradicionális vállaltcsoport modern és környezettudatos gyárának kiválasztott otthona. Jelentős munkával értük el ezt a sikert, amelyért a projektet kiemelt állami beruházásként támogató Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség munkatársai mellett a legtöbbet Ruzsa Csaba alpolgármester úr és a pécsi önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztályának dolgozói tették. Pécs vezetése elkötelezett abban, hogy munkahelyteremtő beruházásokat teremtsen a városban, ennek igazán látványos eredménye a japán gyár betelepülése – fogalmazta meg Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere az ünnepélyes bejelentést követően.

A pécsi telephelyen a fejlesztés első üteme 2022-ig készül el, és mintegy 200 pécsinek ad majd munkát. A befektetők már most tervezik a hasonló méretű bővítést, ennek jele, hogy a második ütemben építeni tervezett létesítményeket is befogadni képes, 23 hektáros területet vásároltak meg.

– Úgy látom, hogy a koronavírus-járvány miatt a vidéki helyszínek egyre keresettebbek a befektetők körében, ráadásul Pécs adottságai felértékelődtek az elmúlt egy évben. Az egyetemről érkező képzett és nyelveket beszélő fiatalok, a befektetői igényeknek megfelelően, rugalmasan képezhető munkaerő, illetve az élhető városi környezet jelentős vonzerővé vált. Ezekre építve Pécs megerősödve kerülhet ki a pandémia időszakából, és még élhetőbbé, még élettel telibbé válhat a jövőben – jelentette ki Péterffy Attila.

Az autókárpitokat készítő üzemben közép- és felsőfokú végzettségű pécsiek kaphatnak majd munkát.

– A japán vállalatcsoport nemzetközi beszállítói hálózatokban érdekelt, a cég vezetői befolyásos és köztiszteletben álló üzletemberek Japánban. Ez alapján abban bízom, hogy Pécsre érkezésükkel városunk felkerül a nemzetközi befektetői térképre, és a SEIREN gyáralapítása további érdeklődők figyelmét is Pécs felé irányítja. Ahogy eddig, még a koronavírus-járvány időszakában is, úgy ezután is mindent megteszünk azért, hogy további befektetőket vonzzunk Pécsre. Célunk, hogy további munkahelyeket és ezzel erős gazdasági alapot biztosítsunk Pécs városának – összegzett Péterffy Attila.

Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére

LegfriSsebb hírek

Megkezdődik a Zöldliget Bölcsőde felújítása

Megkezdődik a Zöldliget Bölcsőde felújítása

  Újabb pécsi bölcsődét újítunk fel! A Köves Emil Ybl-díjas építész által tervezett, Köztársaság téri Zöldliget bölcsi fog átesni energetikai korszerűsítésen: új hőszigetelést kap az épület, tetőcsere lesz, kicseréljük a nyílászárókat és napelemeket is fel fogunk...

Kategóriák

Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a túraautó-világkupa győztese!

A pécsi Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája ötödikként ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró hétvégéjének vasárnapi utolsó futamán a malajziai Sepangban, ezzel megnyerve a világkupát.

Michelisz Norbert

Péterffy Attila még a járvány ellenére is fenntartja a demokratikus értékeket

Példás módon jár el Péterffy Attila Pécs polgármestereként. Még a járványhelyzet ellenére is biztosítja az átláthatóságot. Megoldást talált a közgyűlés megtartására. Így kell ezt!

Michelisz Norbert

Elindította az ingyenes maszkok kézbesítését a pécsi városvezetés

A pécsi önkormányzat a koronavírus-járványra tekintettel 150 ezer szájmaszkot rendelt a Rovitextől, melyekből postai úton 2-2 darabot juttatnak el minden helyi háztartásba

Michelisz Norbert

„Pécs NYITVA!”: rendhagyó kampánnyal csalogatják a városba a turistákat

A városvezetés hisz abban, hogy a járványidőszak nem csak károkat okozott, hanem egyben új lehetőséget is teremtett a megújulásra.

Pécsiség

Mit jelent számunkra a „pécsiség”? 

Egy életérzést, ami azt jelenti, hogy Pécsen nem csak lakni, hanem élni kell! Közösen élni a várossal, együtt formálni Pécs jövőjét, hogy ismét régi fényében tündökölhessen.

Ha összefogunk, sikerülni fog!

Elérhetőségek

Változás 2019 Egyesület
7624 Pécs, Hungária utca 47. I./1.
info@megujulovaros.hu