Átadtuk a Füzes dűlőben a 600 méteres új útszakaszt és az 1,2 kilométeres új kerékpárutat

2020. 12. 12Hírek, Lakossági fejlesztések


Hivatalosan is átadtuk a Füzes dűlőben a 600 méteres új útszakaszt és az 1,2 kilométeres új kerékpárutat.

A projekt megvalósulásával közvetlen összeköttetés jött létre az Expo Center, a Vásártér, a Megyeri út, és a Nyugati Ipari út között, így az új útszakasznak köszönhetően csökkenhet az említett utak – főleg teherautó-forgalmi – terheltsége, valamint az új kerékpárút összeköti a Nagy Imre úti és a pellérdi kerékpárutat.

Külön öröm, hogy a bringások sötétedés után is biztonságosan közlekedhetnek a napelemes kandelábereknek köszönhetően, valamint az új jelzőlámpás átkelőnél a biciklisek védelme érdekében nyomógombos lámparendszer is létesült.

Pécs az elmúlt hónapok során nagyot lépett előre a bicikliutak kiépítésében: idén átadtuk a keleti városrészt a Zsolnay-negyeddel összekötő szakaszt, majd a Nagy Imre út új bicikliútja is elkészült, most pedig Füzes dűlőben található új utat is használatba vehetik a bringások.

A Fűzes dűlői fejlesztés még az előző városvezetés kezdte meg, mely összesen több mint bruttó 433 millió forintból valósult meg (a fejlesztésre a város bruttó 252 millió forintot nyert el, az önkormányzat pedig több mint bruttó 181 millió forintot biztosított még önerőként a projekthez).

További tartalmak