Elutalta az állami hitel törlesztőrészletét a pécsi önkormányzat

2020. 11. 27Hírek, Gazdaságfejlesztés


A kormányhatározatban rögzített határidő előtt, november 27-én elutalta a pécsi önkormányzat az előző városvezetés felelőtlen gazdálkodása miatt keletkezett hiány fedezetéül nyújtott, összesen 9 milliárd 540 millió forintos állami hitel erre az évre esedékes törlesztőrészletét. A pécsi önkormányzat pénteken több mint másfél milliárd forintos törlesztőrészletet fizetett ki az államnak.

Mint ismert, azért kezdeményeztük a 2019 előtti időszakban felhalmozott tartozásból fennmaradt 8 milliárd 540 millió forintos hitel egyösszegű kifizetésének átütemezését, hogy a törlesztés ne taszítsa újra kilátástalan gazdasági helyzetbe az önkormányzatot. A többszöri egyeztetés eredményeként az átütemezési igényt a kormány november közepén elfogadta, és a visszafizetést 2024-ig öt részletben engedélyezte.

Így a most visszafizetett 1 milliárd 540 millió forinton túl a következő négy évben, évente 1 milliárd 750 millió forintot kell a pécsi önkormányzatnak még visszafizetnie.

A mostani törlesztéssel egyidőben kezdeményezzük, hogy a városi ingatlanokra a hitel fedezetéül bejegyzett jelzálogjogot a kormány az eddigi visszafizetésekkel arányosan törölje. A pécsi önkormányzat a most elutalt összeggel együtt már 2 milliárd 540 millió forintot törlesztett tartozásából.

Elkötelezettek vagyunk a még fennmaradó, összesen 7 milliárd forintos tartozás kormánnyal egyeztetett ütemű visszafizetése mellett. Ezzel párhuzamosan felelős, átlátható és takarékos gazdálkodással arra törekszünk, hogy a négy évig tartó, folyamatos törlesztés mellett is végrehajtsuk azokat a fejlesztési terveinket, amelyeket a választási programban vállaltunk a pécsiek gyarapodása érdekében.

További tartalmak