Meg sem nyitott, de már megtelt az Ifjúsági Ház

2021. 04. 25Hírek, Gazdaságfejlesztés


 

Végéhez közeledik a volt Ifjúsági Ház felújítása, a tervek szerint a nyár közepén nyithat meg az új szolgáltatóközpont

A projekt népszerű, több cég tetszését is elnyerte, így már jóval a nyitás előtt elkeltek az irodák, melyeket az önkormányzat cége, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. ad bérbe.

Az új szolgáltatóház felújításával ki tudjuk elégíteni a meglévő piaci igényeket és ezt mi sem mutatja jobban, minthogy nemzetközileg ismert, nagmúltú, patinás cégek fognak beköltözni és újabb pécsi munkahelyeket teremteni. Ez a három cég nem más, mint az Ernst & Young, az ALDI és a Viessmann. Őket kérdezte meg a PécsMa.hu, hogy miért éppen Pécset, és azon belül is az Ifjúsági Ház új irodáit választották:

Ernst & Young
„Pécsen az Ifjúsági Ház biztosítja a lehető legkorszerűbb környezetet számunkra, amelyben az irodánk kialakítása budapesti székhelyünkkel lesz azonos. A következő hónapokban nagy számban növeljük pécsi munkatársaink létszámát, akiknek kivételes karrierlehetőséget biztosítunk gazdasági és pénzügyi területen. Ennek egyik alapja, hogy inspiráló körülmények között és az elérhető legmodernebb munkahelyi technológiákkal dolgozunk.”

ALDI
„A 2018-ban alakult ALDI International IT Services Kft. az ALDI Dél vállalatcsoport európai üzlethálózatnak nyújt első sorban informatikai támogatást, illetve egyéb üzleti adminisztratív tevékenységet, például vevőszolgálati feladatokat. A cég Budapesten és Pécsett működtet szolgáltató központokat. Az ALDI International IT Services Kft. folyamatosan bővítette létszámát és már 2019-ben egy nagyobb épületbe költözött. A szolgáltató központ immár 110-nél is több munkavállalónak biztosít átlag feletti fizetést és hosszú távú karrierlehetőséget. A vállalat Magyarországon további létszámbővítést tervez, ami a pécsi szolgáltató központot is érinti, ezért újabb irodára van szüksége a cégnek. Az ALDI bízik abban, hogy a pécsi Ifjúsági Ház optimális megoldást biztosít majd a cég jövőbeni munkavállalói számára.”

Viessmann
„Vállalatunk a németországi anyavállalat harmadik magyarországi telephelyeként – a törökbálinti értékesítési központ és a dombóvári gyár mellett – 2017 októbere óta működik Pécsen. Elsősorban a kiválóan képzett és motivált munkaerő miatt 4 évvel ezelőtt 6 alternatív helyszín közül döntött a Viessmann a dinamikusan fejlődő egyetemi város, Pécs mellett. A pécsi szolgáltató központ jelenleg 55 fő munkavállalót alkalmazva 8 területen látja el feladatait. Vállalatunk a hosszú távú célok megvalósítása érdekében egy modernebb, központibb ingatlant választott, amikor az egykori Ifjúsági Házból átalakított irodaház mellett döntöttünk. 2021 év végére várhatóan mintegy 65 fő részére szeretnénk versenyképes munkahelyeket létesíteni, ezáltal mind szélesebb körben ismertté tenni vállalati kultúránkat, célkitűzésünket: “We create living spaces for generations to come!” – “Életteret alkotunk a jövő nemzedékének!”

További részletek az alábbi cikkben olvashatók

További tartalmak