Online konferencián vett részt Pécs városa

2020. 11. 13Hírek, Gazdaságfejlesztés


Ma délelőtt örömteli meghívásnak tett eleget Péterffy Attila polgármester, Ruzsa Csaba alpolgármester és Varga Péter, a Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetője. Ugyanis online vehettek részt a kínai Shaoxing város által szervezett nemzetközi konferencián.

A közel négymillió lakosú Shaoxing-ot a “Kelet Velencéjének” is nevezik, ugyanis híres a folyóktól szabdalt óvárosáról és 229 hídjáról. Városaink kapcsolata 2004-ben kezdődött és azóta is kiváló viszonyt ápolunk velük: 2010-ben a kínaiak látták vendégül a pécsi delegációt, majd 2011-ben és 2013-ban mi láttuk vendégül Pécsett a shaoxing-i delegációt.

A mai konferencián, melynek témája a covid alatti és utáni élet volt, 14 ország 20 településének vezetője, valamint diplomáciai tisztségviselők és gazdasági szakemberek vettek részt.

A konferencián 5 polgármestert kértek fel beszédet mondani, köztük Péterffy Attilát is, melyen ismertette a PAPI programot, a helyi gazdaság védelme érdekében hozott intézkedéseket, valamint beszélt arról is, hogy 300 millió forintos segélyt biztosítottunk azoknak a helyi gazdasági szereplőknek, akik az önkormányzattól bérelnek ingatlant.

Remek konferencia volt, melyen a világ minden tájáról hallhattunk tapasztalatokat, bevált gyakorlatokat a koronavírus elleni harcról.

Továbbra is szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatainkat a kínai partnervárosunkkal, ezért azt tervezzük, hogy megélénkítjük a nemzetközi cserediák programot Pécs és Shaoxing között.

További tartalmak